A dunaújvárosi Szalki-sziget vendéglátó egységének látványtervei a volt REMIX épületének terve 2012-ben készült el, pályázati úton.
tanácsadás
Családi házak
“Ahány ház annyi szokás”
Családi házak tervezése a múltszázad elejére nyúlik vissza és egy teljes iparággá nőtte ki magát, ami minden kor szellemiségét és persze elsősorban a megrendelő igényeit elégítette ki.
A folyamatosan változó jogszabályok és az energiatakarékosság nagyban befolyásolják a tervezés menetét. A megrendelők igényei változtak az utóbbi évtizedekben, de ami mindig állandó, az a kialakításra kerülő élettér konformitása. Persze mindez függ még a megrendelő ötletétől és a tervező kompromisszum készségétől.
Világunkban a mai modern életvitel eleme mellett a hagyományos tervezési metódusok is érvényesülnek. Úgymint, telek beépítés/ beépíthetősége, tájolás, benapozás, kertkapcsolat és persze az épület alapterülete is, hiszen mindenki a saját pénzügyi állapotához mérten kívánhat csak, a számára ideális életteret kialakítani. Ezek lehetnek az alapelvek. Minden további a személyes találkozón dől el, hiszen az ember, mikor megtervezi életének további menetét – családi házával – az elkövetkezendő éveinek életterét és légkörét is kialakítja.
Látványterv – családi házak
Sorházak
Látványterv – Sorházak
Családi ház – Kulcs
Családi ház – Baracs
Szabó Zsolt Róbert
Személyi adatok
Szabó Zsolt Róbert, Dunaújváros, 1974. október 10.
Iskolák, végzettségek
Középiskola: Dunaferr SzkI. Isk. Végzettség: Épületgépész Technikus 1994
Főiskola: Dunaújvárosi Főiskola, Mérnök-tanári – Gépészmérnök szak, 1998-tól, 2001-ig.
Végzettség: Mérnöktanár, Gépészmérnök 2001
Pécsi Tudomány Egyetem, Pollack Mihály Műszaki Főiskola, Építész Mérnöki szak,
Végzettség: Építész 2005
Posztgraduális képzés: Pécsi Tudomány Egyetem, Építész Szak,
Végzettség: Építésztervező Művész 2008
2008-tól Pécsi Tudomány Egyetem, Építész Doktori Iskola Építőművész DLA képzés
Munkahelyek
2001. szeptember 10.-től a Dunaferr Dunai Vasmű Rt. Acélmű, Gépészeti üzem,
Beosztás: Művezető
2003. szeptember 1.-től a Dunaferr Dunai Vasmű Rt. Acélmű, Fejlesztés előkészítés osztály
Beosztás: Üzemmérnök
2008. augusztus, Térműhely Építész Stúdió Munkatárs
Fontosabb adatok
Tanulmányút, Berlin 2006
Kiállítások: Dunaújvárosi Workshop 2006
Éjszakai Átszálló Építészeti kiállítás 2007
Virtuáli Város Kiállítás 2008 Lendületben, “A” Galéria 2009
Családi Ház – Kisapostag
Családi ház – Baracs
Építészeti tervezés és kivitelezés, családi ház Baracson
Teljes körű tervezés és kivitelezés
Teljes körű építészeti tervezés és kivitelezés
Tanácsadás
Az építész feladata nem merül ki az épületek tervezésében, annál összetettebb ez a hivatás. Építészeti tanácsadással is foglalkozom, segítve ezzel az építkezni vágyókat.